Danny Valentin's World

Top 10 filmzene, ami nagy hatással volt rám

2017. december 02. 18:21 - Dante997

A filmben mindig központi elemet játszott a zene. Már a kezdetek kezdetétől jelen volt a mozikban kísérőelemként, így tehát bizonyos értelemben sosem volt egy film teljesen néma. A hangosfilm kezdetén egy időre eltűnt, ám amint a technika lehetővé tette, rögtön visszatért, és azóta is jelen van.
Azt mondják, a jó zene láthatatlan - mégis van, hogy annyira beleég a retinánkba egy-egy dallam, hogy még jóval a film megtekintése után is a fülünkben cseng.
Ebben a bejegyzésben elhoztam nektek a számomra 10 legemlékezetesebb filmzenét, amik valamilyen szempontból nagy hatással voltak rám, és ezek többségét bármikor szívesen meghallgatom.

10. Desperado: Antonio Banderas - Cancion del Mariachi:

Avagy a zene, ami jobb lett, mint maga a film.
Mit is mondhatnék? Igazi dallamos, dögös, spanyol muzsika, ritmusos és nagyon fülbemászó. Szinte mindenki ismeri, még ha magát a filmet nem is látta. Az a típusú zene, aminél ismételten elhatároztam: egyszer úgyis megtanulok gitározni!
Érdekesség: a dalt írta és előadta egy Los Angeles-i rockbanda, a Las Lobos, Antonio Banderes énekével kísérve.

9. Star Wars: The Imperial March (Darth Vader's Theme):

Tüm-tüm-tüm-tütüm-tütütüüüüm... Ismerős, ugye? Ki ne ismerné a Star Wars filmek gonoszának karakteres bevonulóját? Szerzőjét, John Williamset se kell bemutatnom senkinek: Harry Potter, Indiana Jones, Jurassic Park, Cápa... Sokáig lehetne folytatni még a sort. A zene a régi Wagner operák leitmotívjának hagyományát idézi meg: egy bizonyos szereplőnek megvan a maga a kísérőzenéje, ami ha felcsendül, a néző már tudja, a karakter is nemsokára felbukkan.
A Darth Vader's Theme talán a filmsorozat legismertebb dallama, a maga sötét és borongós hangulatával.

8. A Karib-tenger kalózai: He is a pirate:


Kalózok, ármány, szerelem, rum...Vár ránk a horizont, mert kalóznak lenni jó!
Nincs hozzáfűznivalóm. Mikor tavaly szalagavatóra készülődve felmerült, hogy akár erre is keringőzhetnénk, rögtön rávágtam, hogy oké! Sajnos, végül nem ez lett a befutó, pedig igazán egyedi műsor kerekedett volna belőle....


7. A Gyűrű Ura: The Fellowship:
Kinek melyik a kedvence, ugye. A Gyűrűk Ura nemcsak egy fantasztikusan jó film, zenék terén is magasra helyezte a mércét: rengeteg gyönyörű melódia csendül fel benne. Az én favoritom a már előbb említett The Fellowship: elképesztően szép. És nem csupán szép, de nagyon érzelmes is: nekem mindig a bajtársiasság, a bátorság és összetartás jut róla eszembe, és egy igazán szép barátságot idéz fel, na meg egy kis szomorúságot is, amiért én nem tartozom közéjük...


6. Mátrix:Clubbed to death:


A film forradalmit alkotott, és ez a soundtrackjére is igaz. Magát a művet már régen láttam, és túl sok emlékem nincs is róla, viszont ez a zene bárhol, bármikor jöhet.

5. Fűrész: Hello, Zepp

/Cannibal Holocaust: Adulteress' Punishment:


Még a bejegyzés elején szándékosan nem azt írtam, hogy a "legjobb filmzenék". Bár a Fűrész talpalávalója egy jól sikerült alkotás (ami a sorozat későbbi részeire egyre kevésbé mondható el..), ebben a bekezdésben inkább a másik szerzeményről szólnék. Mert nagy hatással volt rám; igaz, nem pozitív értelemben, de hát ez magára az alapműre is igaz. Jól passzol az egész koncepcióba: kiráz tőle a hideg, borsódzik a hátam és úgy egészében véve nagyon nyomasztóan hat. Ahogy maga a film is...


Érdekesség: a Django elszabadul egyik jelenetében hasonló dallamot véltem felfedezni, nem is véletlenül: mindkét filmnek az azóta elhunyt Riz Ortolani volt a zeneszerzője.

4. Kill Bill: Battle Whitout Honor Or Humanity:

Mr. Tarantino klasszikusából talán a "füttyögős" a legismertebb dal, nekem viszont inkább ez a személyes kedvencem. Sokkal jobban megragadt, nagyobb élvezettel hallgattam, ráadásul igazán ikonikussá emelte O-Ren Ishii (Lucy Liu) és csatlósainak bevonulását.


3. Terminátor 2: Guns N' Roses: You Could Be Mine:


Ez a zene kicsit kilóg a többi közül, ugyanis már jóval a film megtekintése előtt ismertem, szerettem, sőt, a Terminátor 2-őt is főleg emiatt néztem meg (az már más kérdés, hogy attól függetlenül is megérte). Igazi, hamisítatlan Rock 'n'Roll: dübörgő ritmus, fantasztikus gitárszóló és Axl Rose jellegzetes hangja. A rock szerelmeseinek különösen ajánlom.


2. Requiem egy álomért:

Nehéz szavakkal leírni ezt a zenét. Kétség nem fér hozzá, hogy gyönyörű. Viszont iszonyatosan nyomasztó is - tökéletesen passzol a filmhez. Egyszerre ríkat meg és gyönyörködtet. A végén pedig csak ülök, nézek magam elé és próbálom összeszedni magam. Mai napig örülök, hogy a filmet nem egyedül néztem meg, mert máskülönben még jobban magamba zuhantam volna....


1. Django/Az ördög jobb és bal keze: Trinity:

Gyermekkorom két kiemelt alakjának közös klasszikusa, avagy a kedvenc Tarantino filmem. A dallam, amit mindig fütyülök (jobban mondva próbálok fütyülni), ha jó kedvem van. A zene, ami mindig kiemelt helyen lesz a szívemben - ezzel szerintem mindent elmondtam.


+1. Supernatural: Kansas: Carry On My Wayward Son:


Melyik Supernatural-fan ne ismerné/szeretné? Én se vagyok kivétel. Még anno, mikor belekezdtem a sorozatba, naponta meghallgattam - minimum négyszer - , és a mai napig nagy hatással bír rám, rengeteg szép emléket idéz fel. Habár a sorozattól azóta kicsit eltávolodtam, ez a dallam ma is nagyon kedves számomra. Mindig eszembe juttatja, miért is lettem annak idején Odaát rajongó...


Ennyi lett volna ez a kis lista, remélem, tetszett. Ha gondoljátok, osszátok meg, nektek melyik filmzene/ filmzenék a kedvenceitek.
Köszönöm a figyelmet!

tenorn.gif
Mindenkit ölel:
Danny

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://books-movies-series.blog.hu/api/trackback/id/tr3513411575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása