Bánj velem úgy, mint egy állat (?) - Beteges szerelem (+18!)

2019. április 24. 18:07 - Dante997

A szerelem mindig is elkísérte az emberiséget; mindegy, mikor született valaki, szeretett és szerették, kötődött másokhoz. Az idővel azonban, ahogy a különböző művészetek, úgy maguk az emberek is elkezdték ezt másképpen megélni. Voltak idők, amikor a nők még másodrangú szerepet töltöttek be mind a társadalomban, mind a magánéletben egyaránt: ők voltak a háttér, egy biztos, stabil otthoni légkört hoztak létre, de komolyabb szerepük nem volt.
Idővel ez természetesen megváltozott: ma már a világ legtöbb országában a nők egyenrangúak a férfiakkal; állásokat tölthetnek be, karriert építhetnek, szavazhatnak és így tovább.

Napjainkban azonban hatalmas nagy visszalépés figyelhető meg; egyelőre szerencsére csak az irodalomban és filmiparban, azonban tartok tőle, hogy hamarosan ez még nagyobb méreteket ölt majd.
Ez pedig a beteges románc és erőszakos párkapcsolatok elferdült ábrázolása. Sok esetben megjelenik a különböző szerepjátékok és Dom/Sub viszony ugyancsak helytelen és a valóságtól merőben eltérő ábrázolása.

Az internet térnyerésével egyre többen kezdték el online, virtuális formában megjeleníteni írásaikat; ez egyrészről egy jó gyakorlási lehetőség a kezdő írópalánták számára - ha nem is kerül művük nyomtatásba, talán soha, de ettől függetlenül sokan elolvashatják és értékelhetik műveiket; ezáltal tanulhatnak, fejlődhetnek. Hátulütője az, hogy ha elterjed egy bizonyos történet típus és az népszerűvé válik, utána százával jelennek arra hajazó alkotások - a fiatal közönség pedig zabálja, sokszor bele se gondolva abba, az adott iromány etikai, erkölcsi vagy morális szempontból elfogadható, követendő példának tekinthető-e, avagy sem.
Az alábbiakban a beteges szerelem megjelenítésének különböző témáira, és azok iránti helytelen rajongásra fogok kitérni.

Szerelem az elrablóval:

Ha azt hiszitek, hogy most a Stockholm-szindrómáról lesz szó, akkor rossz hírem van.

Mi is az a Stockholm-szindróma?
Amikor egy fogságban lévő ember idővel szeretetet, vonzalmat kezd el érezni a fogva tartója iránt.

Több tucatnyi olyan történet érhető el az interneten, mely sok esetben ugyanúgy kezdődik: egy fiatal lányt elrabol egy másik ifjú, természetesen igen szemrevaló fiú - ők aztán szépen egymásba is szeretnek.

Miért is nem Stockholm-szindrómáról van szó? Mert a sztorik nagy részében a lány legelső gondolata rögtön az, amint meglátja a fogva tartóját, hogy az mennyire dögös, és már a kezdetek kezdetétől fogva vonzódik hozzá - aminek a valószínűsége egyébként egyenlő a nullával, hacsak nem súlyosan elmebeteg a szóban forgó túsz. Ráadásul a való életben a vonzódást leginkább az váltja ki , mikor a fogva tartó kisebb, kedvesebb gesztusokat tesz a rabja iránt; a fent nevezett írásokban a fiú ellenben folyamatosan kínozza a lányt, az mégis beleszeret - nemcsak elferdített, de kifejezetten káros is ez a minta, mely azt sugallja: akkor is szeress valakit, ha semmi okod nincs rá, és ha amaz egy állatként bánik veled.

Stockholm-szindróma a Disney mesékben?

Ha a szerelmek filmi megjelenítését, és azok egészségtelen mintáját kutatjuk, nem feltétlenül csak a mai termésekben akadhatunk érdekes alapanyagokra.
Sok körben elterjedt az a nézett, miszerint a Szépség és a Szörnyeteg Belle-je maga is Stockholm-szindrómában szenvedett, ezért is szeretett bele az őt fogságban tartó Szörnybe - és bár ennek van némi alapja, jómagam mégsem osztom.

Tény, hogy Belle, bár maga döntött így, mégis valahol kényszerből maradt a Szörnyeteg kastélyában, hogy megmentse az apját, aztán pedig szerelembe esik - mindeközben azonban továbbra is túsz, pusztán azért lesz szerelmes, mert a Szörnyeteg kedvesen kezd bánni vele.

Miért nem beszélhetünk mégsem Stockholm-szindrómáról?

A betegség leginkább félelemből alakul ki; a rab fél az elrablójától, ugyanakkor mégis görcsösen próbálja meglátni benne a jót. Hálás neki, ha az kivételesen gyengédebben bánik vele, igyekszik elkerülni, hogy amaz neheztelni kezdjen rá és retteg attól, hogy ha nem helyesen cselekszik, az esetleg az életébe is kerülhet. Sok esetben Stockholm-szindrómáról van szó akkor is, ha valaki benne marad egy erőszakos párkapcsolatban. Konkrétan nincs fogságban, mégis függője a másiknak, de leginkább retteg tőle, és attól, mit fog tenni a párja, ha megpróbálja elhagyni őt.

Belle épp ellenkezőleg, nem akarta meglátni a Szörnyben a jót. Utálta őt és neheztelt rá, amiért ott tartja. Csak akkor ismerte fel a pozitív tulajdonságait, mikor a Szörnyeteg ténylegesen lépéseket tett annak érdekében, hogy megváltozzon és megmutassa az erényeit. A valóságban szó sincs arról, hogy a fogva tartó teljesen kicserélődik; ha néha tesz is egy-egy barátságosabb gesztust, utána jó esetben ismét erőszakos lesz a tússzal, és minden esetben tudatosítja benne, ki diktálja a szabályokat és ki parancsol. Belle nem félelemből kezdett el vonzódni a Szörnyhöz, hanem tényleges szimpátiából és ez akkor mélyült el véglegesen, mikor az elátkozott herceg - bár tudta, hogy mit kockáztat -, mégis elengedte őt, ezzel is bizonyítva önzetlen szerelmét. Belle pedig elment - egy valódi Stockholm-szindrómában szenvedő erre nem lett volna képes; sok esetben a betegek még dühösek is, ha kiszabadítják őket, mert addigra már annyira függői lettek az elrablójuknak, hogy képtelenek szabadulni tőle. A lány szeretete nem szűnik meg a kvázi kiszabadulása után sem és később már önként megy vissza, hogy megmentse a szerelmét.
Tény, hogy nem indult idillien a Szépség és Szörnyeteg romantikus szála, de azzá futott ki és a végső üzenetet tekintve mindenképp pozitív minta.

Daddykink - még mindig: (korábban itt már írtam róla: https://books-movies-series.blog.hu/2018/01/26/a_fanfiction-ok_reme_daddykink )

Az utóbbi időben, több külföldi fanfiction oldal látogatásával és olvasásával jöttem rá arra, mennyire félreértelmeztem ezt a fajta szerepjátékot és azt, mi is ennek a lényege. Ennek oka leginkább az, hogy idehaza is sokszor rosszul értelmezik és írnak róla.

Mi is tulajdonképpen ez a daddykink?

A BDSM szerepjátékok egy fajtája: egy domináns és egy szubmisszív félből áll - a domináns a daddy (apuci), a szubmisszív a babygirl, vagy babyboy. Mindent összevetve, az ágyban eljátszanak egy adott szerepet, ami izgalommal tölti el őket és ezáltal mindkét fél kiélheti egy bizonyos vágyát. Ezt leszámítva a felek átlagos emberek, hétköznapi, boldog párkapcsolatban élnek.

Milyen ez a (magyar) fanfictionök nagy részében?

A szubmisszív fél fiatal, még kiskorú lány, akire felfigyel egy nála legtöbbször majd' tíz évvel idősebb, gazdag, jóképű férfi és behálózza. Onnantól a kvázi kitartottja lesz, a babygirl/daddy dolog pedig messze nem merül ki a lepedőakrobatikánál: a lánynak mindenben engedelmeskednie kell a férfinak, nem feleselhet vissza, azt kell tennie, amit a másik mond. Ha mégsem így cselekszik, akkor a pasas megbünteti: jobb esetben csak elfenekeli (és ezt nem BDSM célzattal teszi, hanem konkrétan azért, hogy fájdalmat okozzon neki), rosszabb esetben meg is erőszakolja.

Ezen írások teljesen elferdített, helytelen képet vetítenek a daddykinkről; sőt, megkockáztatom, ezek nem daddykinkek: attól, mert babygirlnek és apucinak nevezik egymást, továbbra is csak egy erőszakos párkapcsolat marad - annyi különbséggel, hogy a férfi egyfajta páncélnak használja a szubmisszív dolgot, ezzel mentegetve a beteges, elnyomó viselkedését - holott ez nem dominancia. Ez erőszak.

BDSM:

Ahogy a korábban bemutatott daddykink, úgy ez is szerepjáték: a szexuális aktus kedvéért a felek felvesznek egy fajta viselkedési módot, melyben mindketten örömüket lelik. Megjelenik a kikötözés, szembekötés, ostorozás és társai - ezért tölt be nagyon fontos funkciót a biztonsági jelszó, melyet akármelyik fél, akármikor használhat, ha kényelmetlenül, vagy rosszul érzi magát. Ilyenkor a másiknak azonnal le kell állnia mindennel és támogatást kell nyújtani a partnerének. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis egy domináns nem szadista, sőt, épp ellenkezőleg: nagyon figyelmesnek és empatikusnak kell lennie, hiszen az adott esetben tőle függ a másik testi épsége. Domina Hanna szerint egy szadista már csak azért sem lehetne jó domináns, mert igen hamar börtönbe kerülne ( a szubmisszívje meg a balesetire).

Milyen a fanfictiönök nagy részében?

Hasonló a Daddykinkhez, csak itt a két fél között nincs nagy korkülönbség. A domináns sakkban tartja a szubmisszívjét; nem tekinti egyenlő félnek, de még csak felnőtt embernek sem. Szabályozza, mit csinálhat és mikor, kikkel találkozhat, ha pedig ellenállásba ütközik, jön a már jól ismert büntetés. Messzebb nem is állhatna a valóságtól - köszönjük a Szürke ötven árnyalatának!

Bunkó vagyok, így hódítok:

Nem kell feltétlenül konkrét, fizikai erőszak vagy elnyomás ahhoz, hogy egy párkapcsolat egészségtelenül legyen ábrázolva - elég az is, ha az egyik fél nem veszi a másikat emberszámba és tiszteletlenül beszél vele.

Tucatjával tudnék olyan tiniregényt felsorolni, ahol a fiú egy utolsó bunkó módjára viselkedik a kiszemeltjével, mire az - logikus módon -, beleszeret. Persze, idővel a srác levedli a tapló külsőt és mintegy varázsütésre kicserélődik - olyan aranyos lesz, hogy kenyérre lehetne kenni. Mint a mesékben: a rossz fiú a szerelem hatására megváltozik és teljesen új emberré lesz. Csak remélni merem, hogy nincs olyan lány, aki elhiszi, ilyen a valóságban is létezik.

A korábban bemutatott példákkal ellentétben ez még talán a legkisebb probléma, de az biztos, hogy helyes példát ez sem mutat. Sok esetben szerintem néhányan azért is maradnak benne egy rossz kapcsolatban, mert bíznak abban, a szeretetükkel képesek lesznek megváltoztatni a másikat. Ez márpedig nem fog megtörténni.

És még valami: fiúk, ha már kinőttetek az óvodából, ne faragatlansággal és megalázó bánásmóddal próbáljatok meg meghódítani egy lányt! Ha valaki tetszik, légy vele kedves - ilyen egyszerű.

Az enyém vagy, baby!

A romantikus történetekben hatalmas népszerűségre tett szert a túlzott féltékenység, birtoklási vágy és persze, eme sztorikban szinte mindig elhangzik legalább egyszer (de inkább többször): Te az enyém vagy és más hozzád sem érhet!

Mintha csak valami tárgyról lenne szó.

Valahol átlátom a logikáját annak, miért olyan közkedvelt ez a fajta viselkedés az amatőr írók körében: van, amikor tényleg aranyos, ha az adott férfi féltékeny, mert az annak (is) a jele, hogy tényleg nagyon fontos neki a lány és fél attól, hogy elveszítheti - de ez csak egy bizonyos határig érvényes. Ha valakinek már attól eldurran az agya, ha a párja szóba állt egy másik férfival, ne adj Isten még a karját is megérintette az a pimasz másnemű, és erre tombolni kezd, hogy márpedig a nő az övé, más rá se nézhet, az már távolról sem aranyos - hanem ijesztő.
Ami pedig az enyém vagy szöveget illeti: a nő nem egy tárgy, amit a pasi csak úgy zsebre vághat és birtokolhat, hanem emberi lény - és ezt illenék tiszteletben tartani (ez egyébként fordítva is igaz). Aki meg ezt eltűri, sőt, hízeleg is neki, magára vessen.

Miért tartom fontosnak újra és újra elővenni?

Mert napjainkban sokan nemcsak, hogy elfogadják ezen romantikus történetek létezését, hanem egyenesen támogatják és szeretik is - miközben talán bele se gondolnak abba olvasás közben, hogy ez minden, csak nem normális.

A magam részéről mélyen elítélem őket, és ha rajtam áll, mindent megteszek, hogy ráébresszek másokat: ez nagyon nincs rendben. Ha kell, elmondom, százszor, ezerszer.

Mert el kell mondani; el kell, mikor még mindig olyat látok különböző oldalak komment szekciójában, olyan cselekmény alatt, amiben egy lányt brutálisan bántalmazott és megkínzott egy férfi: De szexi!

Másrészről bánt az is, mennyire ferdén jelenik meg a BDSM és társai a magyar fanfictionök nagy részében; lehet furcsán tekinteni arra, ha valakiknek ez tetszik, de én úgy gondolom, amíg valami egy pár mindkét tagjának örömet okoz, addig senkinek semmi köze hozzá. Ráadásul míg külföldi fanfictiönök teljesen jól megjelenítik azt, ahogy a domináns tényleg mennyire figyel a szubmisszívre és arra, hogy kölcsönösen jól érezzék magukat, addig nálunk ez kimerül az "agyonverlek, és ez így jól van!" kategóriában.

Nem mondom, hogy ne írjunk a BDSM-ről, daddykinkről, vagy az erőszakos párkapcsolatokról - de a helyén kezelve tegyük azt. Mélységesen elítélendő az, ha valaki arról ír, hogy a főhőse puszta kedvtelésből vagy haragból összeveri a párját, és mindezt úgy tálalja, mintha ez teljesen normális, sőt, mi több, kívánatos lenne.

És ott van még a kettős mérce is.

A film, immáron több, mint száz éves története során nem egyszer, nem kétszer fordult elő, hogy egy adott mű tiltólistára került; vagy azért, mert túl sokkoló, véres, erőszakos volt, vagy mert sértett egy adott népcsoportot, vallást.

És erről eszembe jutott valami.

Cannibal Holocaust (Tiltólistán 1980-tól 2005-ig)

A film a mára már unalomig ismételt áldokumentum stílusban készült, melyben négy fiatal filmes egy brazíliai őserdőbe utazik, hogy filmet készítsenek a bennszülöttekről. Miután két hónap után se érkezik semmi hír róluk, egy másik csoport, élükön egy antropológussal, a nyomukba ered. A fiataloknak már csak a maradványaikat, illetve az általuk készített film kópiáját találják meg - odahaza levetítve láthatják, a négy filmesnek semmi sem volt drága azért, hogy igazán sokkoló alkotást készítsenek...

Mi látható benne?

A film tartalmaz nemi erőszakot, kasztrálást, véres halálokat és állatgyilkosságokat egyaránt (ezek valóban megtörténtek, a forgatás során hét állatot öltek meg).

Az eredmény: A rendezőt gyilkosság vádjával letartóztatták, miután azt a látszatot keltette, a filmben látottak valóban megtörténtek (ennek érdekében szerződést kötött a négy fiatalt alakító színésszel, hogy egy darabig ne mutatkozzanak nyilvánosan). Végül tíz nap után kiszabadult, miután sikerült bizonyítani ártatlanságát, de az állatgyilkosságok miatt bírságot kellett fizetnie, a filmet pedig több országban is betiltották. Végül 2005-ben ezt a tiltást a világ legtöbb országában feloldották, mára már megtekinthetővé vált a fim.

Emberi százlábú (Tiltólistán 2009-től napjainkig):

Egy őrült tudós szabadidejében elrabol három embert, hogy létrehozhasson egy igazi, emberi százlábút.

Mi látható benne?

Seggből szájba - és szerintem nem akarjátok, hogy ebbe részletesebben belemenjek....

Az eredmény: A filmet eredetileg vetítették mozikban, de miután a közönség nagy része kirohant róla, annyira rosszul lett a látottaktól, betiltották. A filmnek azóta készült egy második és egy harmadik része is - elődjükhöz hasonlóan ők is a feketelistán landoltak.

Mikey (Tiltólistán 1993-tól napjainkig):

A film, amely szerény véleményem szerint az Árvát ihlette, egy kisfiúról szól, aki, mivel nem elégedett a családjával, nemes egyszerűséggel elteszi őket láb alól.

Mi látható benne?

Gyilkosságok és egy szociopata kisgyerek ámokfutása.

Az eredmény: Miután a film forgalmazásba került, nem sokra rá két tízéves fiú elrabolt, majd megölt egy hároméves gyermeket. A filmet ezután azonnal és örökre tiltólistára helyezték.

A szürke ötven árnyalata (Nincs betiltva - sajnos...)

A film röviden és tömören egy rettenetesen naiv és buta lány, valamint egy pszichopata milliárdos násztáncát mutatja be.

Mi látható benne?

A BDSM tökéletes és teljes elferdítése, elnyomó párkapcsolat, a nő sakkban tartása és irányítása, basáskodás a másik fél felett és érzelmi manipuláció - mindezt hulla romantikusnak és teljesen normálisnak beállítva.

Az eredmény: A három könyv bestseller lett, a belőlük készült adaptációk milliárdos bevételt hoztak. A történet általánosan elfogadott lett, mint romantikus sztori, a főszereplő Mr. Grey pedig kívánatos férfi ideállá vált a nők szemében (annak ellenére, hogy a második részben konkrétan bevallotta, hogy ő nem domináns, hanem szadista, aki szereti elverni a nőket, akik az anyjára emlékeztetik...)

És ez elkeserítő.

Egyetlen szóval sem mondom, hogy a listán szereplő, betiltott (vagy valamikor betiltott) filmek rendben lennének - mert sajnos mára már kérdésessé vált, van-e olyasmi, amit még nem láthattunk filmvásznon. Ahogy az idő telik, úgy nő egyre inkább a nézők ingerküszöbe. Sok év eltelt már azóta, amikor még a Psycho is sokkolta a közönséget - ezt a többség ma már fel se venné. Ennek ellenére nem állítom, hogy erre megoldást jelent a még több gore és élve trancsírozás.

Amit én szeretnék, az a következetesség.

Megkívánom, hogy ha egy film hamis és torz képet fest egy erőszakos párkapcsolatról, akkor azt a filmet tiltsák be.
Lehet, nem annyira szembetűnő ez a kép, mintha azt látnánk, ahogy Mr. Grey véresre veri Anát, de attól még ott van - csak elveszett a sok cukormáz alatt. Ana is és a nézők jelentős százaléka is mindent elnéz Christiannek, pusztán azért, mert szereti a lányt - vagy legalábbis elvileg szereti. A negatív hatás alattomosan eszi be magát a közönség tudatába, ha hagyja, és megmérgezi a párkapcsolatokról alkotott elképzeléseit. Rengeteg naiv fiatal lány hitte el ezután, hogy amit ebben a filmben látott, az rendben van.

És ezért olyan veszélyes ez a film szerintem.

Egy szó, mint száz: tiltsák be a Szürke ötven árnyalatát! Tiltsák be, mert egy olyan korba vezet vissza minket, amikor a férfi uralkodott, a nőnek meg "Hallgass!" volt a neve. Egy olyan korba, ami nem is olyan rég még fennállt - jó példa erre a Rosemary gyermeke, ahol az öntudatlan főszereplőnőt lidérces álmok kísértik, majd mikor felébred, karmolásokat fedez fel a testén. A férj ezekről azt állítja, ő okozta - ugyanis, amíg a nő nem volt magánál, magáévá tette. Rosemary reakciója döbbenetes: nem szól semmit. Nyugodtan tudomásul veszi és egy rossz szava sincs ez ellen. Mondhatni ez egy adott kor bevett szokása volt: ha a férj szexelni akart, megtette - és nem számított, hogy a nő akarja-e, van-e kedve hozzá, (fáj-e a feje...) vagy hogy egyáltalán magánál van-e; Rosemary semmit sem tehetett, hiszen teljesen ki volt ütve, nem tiltakozhatott, a férje pedig nemes egyszerűséggel kihasználta ezt a cselekvésképtelen állapotát és megerőszakolta - és ez akkor teljesen normális és hétköznapi volt.

rosemarys-baby-1968-mia-farrow-with-scratches-on-bed-00m-l6c-1000x750.jpg
Tényleg ezt akarjuk újra?

Kötve hiszem - és azt is, hogy akik ez idealizálva jelenítik meg, komolyan erre vágynának - csak megtéveszti őket a sok cukormáz, amivel ezeket a történeteket bevonják. Az erőszakos főhős szimpatikussá válik, mert szereti a kiszemelt lányt, jól néz ki, gazdag, tud kedves is lenni és persze az aduász: tragikus múltja van... Mert igen, ha valakivel korábban rossz dolgok történtek (avagy őt is bántalmazták már), akkor feloldozást kap arra, ha tönkreteszi mások életét. Ez bizonyára a bíróságon is megállná a helyét, amennyiben bármelyik ilyen sztoriban az ostoba főszereplőnő feljelentené az idegbeteg pasiját...

Továbbra is azt mondom: írjunk a bántalmazásról, a szadomazóról, a BDSM-ről, akármiről - de kezeljük a helyén! Ne mutassuk be pozitívan, vagy követendő példának azt, ha valaki rosszul bánik a partnerével, az meg ezt szó nélkül elviseli, aztán a végén boldogan élnek, míg meg nem halnak - nonszensz.

A végére, egyfajta könyvajánlóként is, hadd mutassak be egy olyan regényt, ami kendőzetlenül őszintén írt a bántalmazásról, családon belüli zaklatásról és a nemi erőszakról: ez pedig a Tetovált lány című svéd remekmű, mely Stieg Larsson tollából született, és amelyhez további két folytatást is írt ( az élet nagy igazságtalansága, hogy maga a szerző már nem érhette meg a művei kiadatását és sikerét: 2004-ben váratlanul elhunyt), illetve további két kötet is készült hozzá, más írók által. Mindamellett, hogy egy lebilincselően izgalmas történetet tár az olvasó elé, betekintést nyújt arra, milyen borzalmas mértékben képesek visszaélni egyes férfiak a hatalmukkal és erejükkel és mit él át az, aki szexuális erőszak áldozata lett. Fájdalmas és nagyon reális, egy cseppet sem romantikus.